15. fejezet - A nagy változások

Kyuhyun

Két hónap és két hét telt el a két baleset óta. Azóta In Jung visszakapta a maciját, én pedig teljesen egészségesen kijöttem a kórházból. Igen, táncolni is tudok, noha 40%-nál több esély volt rá, hogy nem fogok tudni. In Jungot már egy ideje nem láttam. Nem nagyon tudok bemenni hozzá, mert jelenleg szinte minden nap tornáznom kell, hogy erősítsem a lábamat és a karomat. Nos, ez a sok fekvés nem tett túl jót.. Mindezek ellenére most már megerősödött a karom és a lábam is. Már rendesen tudom mindkettőt hajlítani és jól megy a járás is.
Hiába haragudtam In Jungra, még mindig szerettem, és nagyon hiányzott nekem. Már legalább két hete nem láttam.
Közben a többiek is egész jól elvoltak: hála az égnek senki sem szenvedett még egy balesetet. Viszont Leeteuk egyre többször járt haza nagyon későn, sőt, volt olyan eset, amikor még reggel sem volt itthon. Valami nagyon furcsa dolgot tesz, úgy érzem..
Töprengésemet legjobb barátom, Ryeowook zavarta meg.
- Kyu, van egy hatalmas hírem számodra! In Jung ma délután ötkor jön ki a kórházból! - lelkendezett, én pedig rápillantottam az órámra. Fél öt volt.
- Kösz az infót, jó barát vagy! - köszöntem meg neki, majd elindultam a boltba venni üdvözlő ajándékot.
Az utcára érve nem tudtam, melyik boltba nézzek be. Tanácstalanul álldogáltam egy darabig, mikor valaki karon ragadott és vonszolni kezdett az egyik olyan ajándékbolt felé, ahol szinte csak szerelmes ajándékok voltak.
- Kezdjük akkor ott! - mutatott az üzletre Sungmin. Igen! Ő kell most ide. Neki volt már barátnője, tehát valószínűleg tudja, mit szeretnek a lányok.
A boltba belépve rögtön megtaláltuk azt, ami nekünk kellett: egy hatalmas plüssmacit, aki egy szívet tart a kezében, amibe bele van írva, hogy "szeretlek".
- Ez felér egy vallomással - kacsintott Sungmin, és letette a macit az eladó elé. Gyorsan kifizettem, majd hazafelé indultunk. Ekkor támadt egy újabb remek ötletem.
Hazaérve felrohantam In Jung szobájába mindennel együtt, majd megnéztem az időt. Háromnegyed öt múlt két perccel. Pontosan tizenhárom percem volt rá, hogy mindennel elkészüljek. Elmosolyodtam és nekiálltam a nagy munkának.

In Jung 

Pontban öt órakor a kapuban álltam és örömmel pillantottam fel a gyönyörű házra, amit már legalább két hónapja nem láttam. Úgy siettem befelé, mint akit üldöznek, tehát Heechulra maradt a munka, hogy behozza a holmijaimat. Amint beléptem, mindenki a nyakamba ugrott. Egyetlen személy nem volt ott: Kyuhyun.
- Hát Kyuhyun merre van? - kérdeztem a többieket, de nem kaptam választ. Felvont szemöldökkel siettem felfelé. Mikor kinyitottam a szobám ajtaját, felsikkantottam örömömben.
A szobámban rózsaillat terjengett, az asztalomon vázák voltak, bennük rózsacsokrok, az ágyamon pedig ott ült Kyuhyun. Amikor meglátott, rögtön felém indult.
- Örülök, hogy itt vagy. Ez itt az én ajándékom.
- Köszönöm, Kyuhyun - néztem rá, majd a nyakába ugrottam. Mikor kibontakoztunk az ölelésből, ránéztem az ágyamra. Ott egy hatalmas plüssmackó ült, kezében szívvel, a szívbe pedig az volt beleírva, hogy "szeretlek". Mikor leültem az ágyamra, Kyuhyun leült mellém, én pedig az ölembe vettem a mackót és örömmel nézegettem.
- Tudod, ez a maci kifejezi azt, amit már régóta irántad érzek - mondta Kyuhyun, és.. MEGCSÓKOLT! Hirtelen nem tudtam hogyan reagálni, az egész testem leblokkolt. Kyuhyun ledöntött az ágyra, és miközben csókolt, beletúrt a hajamba. Ekkor hirtelen valami felsikított bennem, hogy "NE!", és észbe kaptam.
- Kyuhyun, ne! - toltam el magamtól, és kiszaladtam az ajtón. Ott egy picit elgondolkodtam. "Az utóbbi időben Leeteuk szinte soha nem jött be hozzám, mindig volt valami kifogása.. Emellett, ha tényleg annyira szeretem őt, akkor nem szerettem volna bele Kyuhyunba. Kyuhyun.. Én mindig is kedveltem őt, de most már tényleg teljes szívemből őt szeretem." Egy percig sem haboztam tovább, kinyitottam az ajtót, majd belépve megcsókoltam Kyut.
- Meggondoltam magam - vigyorogtam rá huncutul, majd ledöntöttem az ágyra. Nem tudom, miért váltam ilyen tüzessé hirtelen, de annyit tudtam, hogy mindennél jobban vágyom Kyuhyun érintésére, csókjára és szerelmére.
- Szeretlek - suttogta a fülembe.
- Mindennél jobban - válaszoltam neki, majd újra megcsókoltam.

Leeteuk 

Éppen a szobámba tartottam és azon gondolkodtam, hogyan fogom megmondani In Jungnak, hogy nem őt szeretem, amikor kijött a saját szobájából egyetlen.. Törölközőben.
- Hát te? - kérdezte tőlem meglepetten, amikor megpillantott.
- Öhm.. Csak voltam.. Bevásárolni.
- Aha, értem.. Te este tízkor még bevásárolsz. Oké..
- In Jung, mondanom kell valami fontosat.. - kezdtem sóhajtva, de hirtelen kitárult In Jung szobájának ajtaja, és kilépett rajta.. - Kyu! Hát te?
- Tudod, Leeteuk, nem csak neked van fontos mondanivalód - szólt a lány, és hagyta, hogy Kyuhyun átölelje a fél vállát. - Tudod, rájöttem, hogy téged soha nem szerettelek ennyire, mint őt. Ha annyira szerettelek volna, nem szeretek bele Kyuhyunba.. Sajnálom, Leeteuk, de nekem ez nem megy.
Nem lepett meg, amit mondott. Ezt már a visszatérésem után észrevettem. Mégis, kicsit fájt a tudat, hogy sosem szeretett igazán.
- In Jung, én is ezt akartam mondani. Van egy lány, a volt barátnőm, Kim Cho Hee.. Nos, én pedig őt szeretem még mindig. Lehet, hogy téged is szerettelek, de nem úgy, mint Cho Hee-t. Sajnálom. Ja, és még valami: ő mostantól itt fog élni velünk.
Lenéztem a lépcsőre és bíztatóan rámosolyogtam a barátnőmre. Kinyújtottam felé a kezem, amit ő el is fogadott, és fellépett az emeletre.
- Nos, hadd mutassalak be titeket egymásnak. In Jung, ő itt Kim Cho Hee. Cho Hee, ő itt Lee In Jung.
- Szia - köszönt félénken a barátnőm, mire magamhoz szorítottam. In Jung mosolyogva nyújtotta felé a kezét. Tehát nem kell aggódnom, bírják egymást.
- Örülök, hogy megismerhettelek, Cho Hee. Ha bármi problémád akadna, vagy csak beszélni szeretnél valakivel, szívesen segítek, ahogy Kyu is. Nem igaz?
- De, persze - bólogatott Kyuhyun, és mosolygott. Ő már ismerte Cho Heet régebbről.
- Na, jó, én elmentem tusolni. Kyu, akkor jössz vissza, jó? - mondta In Jung, én pedig csak mosolyogtam. Végtére is örültem, hogy így alakult. Amióta újra Cho Hee a barátnőm, azért szurkolok, hogy Kyuhyun és In Jung összejöjjenek. És lám, most megtörtént.
- Oké, mi is visszavonulunk. Jó éjt! De aztán ne túl hangosan - kacsintottam a fiúra, mire felnevetett.
- Késő bánat - vigyorgott In Jung is, mi pedig összenéztünk Cho Heevel, és elszaladtunk a szobámba.

14. fejezet - Harag és kétségbeesés

In Jung

Iszonyú fejfájásra ébredtem. Nem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam, mi történt velem. Csak arra emlékeztem, hogy hazafelé futottam, mert Kyuhyun teljesen felidegesített.
- Az a szemétláda Kyuhyun.. - dünnyögtem, és tovább gondolkodtam, mikor meghallottam egy hátborzongatóan ismerős hangot.
- Miért is vagyok én szemétláda?
Megpróbáltam felülni, de nem ment. Visszazuhantam az ágyra és mogorván néztem magam elé.
- Ha fel akarsz ülni, akkor ott van a bal oldaladon egy kar, azt húzd meg, és automatikusan felemelkedik az ágy. Csak hogy tudd, én már kiismertem itt a dolgokat - mondta gúnyosan. Ha nem lettem volna ilyen gyenge, biztos, hogy felképeltem volna. Meghúztam a kart, és az ágy megemelkedett. Most már tisztán láttam a mellettem lévő ágyon fekvő Kyuhyunt.
- Megmondanád, miért vagyok szemétláda? - kérdezte türelmetlenül, de közben rám sem nézett. Még egy pillanatra sem.
- Még kérdezed, hogy miért? Te reagáltad túl a történteket és te üldöztél ki a kórházból! Miattad fekszem itt! Egyébként is, mi a francért vagyok veled egy szobában? - háborodtam fel, és körül néztem. A bal oldalamon lévő területet Kyu foglalta el: az ő ágya és a szekrények, amin a ruhái és egyéb cuccai voltak. Mikor jobb oldalra fordítottam a fejem, megláttam a saját holmijaimat is.
- Na jó, hagyjuk abba. Ha még heteken, esetleg hónapokon keresztül el kell, hogy viseljük egymást, jobb lenne, ha kerülnénk a konfliktust. Amúgy azért vagy az én szobámban, mert a többiek direkt kérték, hogy egy szobába rakjanak minket. Persze volt, aki ellenezte is ezt - nézett felém megvetően. Rögtön tudtam, kire gondol. Mégis rosszul esett, amit mondott. Nem rég még olyan jóban voltunk, most pedig ellenségként tekint rám.. Nagyon fájt ezt tudni. De hát úgysem tudnám neki megmagyarázni, amit érzek..
- Mi van, megkukultál? - szólalt meg hirtelen. - Mondjuk, nem kellett az az ütés, enélkül is elég zavarodott voltál már..
- Teee.. - fortyogtam, és nekidobtam az első tárgyat, ami a kezeim közé akadt.. - Plüssmaci?! Ne már, azt hittem, hogy legalább egy alma lesz az! Ez nem igazságos!
Kyuhyun csak nevetett. Tegnap óta először hallottam így nevetni. Titkon én is elmosolyodtam. Elgondolkodtam azon, hogy a macit vajon kitől kaphattam, és ekkor beugrott.
- Kyu, add vissza azt a macit! - kiáltottam fel, de szerintem ő is rájött, hogy kitől van.
- Majd egyszer.
- Nem! Most! Azonnal!
- Mondom, majd!
- Nem!! MOST!! - kiáltottam rá újra, mire felnevetett. És ez így ment tovább hosszú percekig, addig, amíg be nem jött egy nővér.
- Mi történik itt? - nézett ránk kíváncsian.
- Semmi - mondtuk egyszerre Kyuhyunnal. Az ápoló még egy ideig szúrós szemekkel méregetett minket, aztán kiment. Kyuhyunnal egymásra néztünk és felnevettünk.
- Tudod, In Jung, ennyire szánalmas sem voltál még - törölgette a nevetéstől kicsordult könnyeit a srác.
- Hát, hidd el, te sem, drága barátom - vigyorogtam rá. Abban a pillanatban minden fájdalom és megaláztatás ellenére éreztem, hogy mindketten boldogok vagyunk, hogy egymás társaságában lehetünk. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami.
- Mondd csak, Kyuhyun.. Miért sértődtél meg rám?
A kérdésem hatására az arcára fagyott a mosoly. Hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Majd máskor.
- Van időnk.. Na, mondd már!
Felsóhajtott. Úgy látszott, nem szívesen osztja ezt meg velem.
- Emlékszel a tegnapi napra? Amikor Leeteukkal kibékültél? - kezdett bele, nekem pedig nyomban görcsbe rándult a gyomrom. Igen, kibékültem vele. Na és? Csak bólintottam, mire folytatta. - Aznap este láttalak titeket a lépcsőfordulóban. Emlékszel arra, hogy mit csináltatok?
- Hmm, nem nagyon.. Várj csak, az nem az volt, mikor megölelt..?
- De, az. És arra emlékszel, hogy mit mondtál neki? - nézett rám fürkészően. Tekintetéből a fájdalom szinte ordított. Lesütött szemekkel bólintottam. Tisztán emlékeztem rá, mi volt.
".. Én és Leeteuk egymás kezét fogva álltunk a lépcsőfordulóban, szemben egymással. Akkor Leeteuk hirtelen átölelt.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - mondta, én pedig úgy éreztem, a föld felett harminc méterrel lebegek az örömtől.
- Igen, tudom. Én is nagyon szeretlek. A világon a legjobban - válaszoltam neki, az örömkönnyektől fulladozva.."
- Ne mondd, hogy miattam rohantál egy kocsi elé? - kaptam fel a fejem hirtelen, és éreztem, amint elkezdenek folyni a keserű könnyek az arcomon. Olyan hatalmas bűntudatot éreztem, hogy az szinte fizikailag fájt.
- Érted már, miért nem akartam, hogy tudd? Mert tudtam, hogy ez lesz a vége..
Hitetlenkedve rápillantottam, és csak egyetlen mozdulatot láttam.. De ettől az egyetlen mozdulattól is sírógörcs tört rám. Ugyanis Kyuhyun LETÖRÖLTE A KÖNNYEIT.
- El tudod képzelni, mit éltem át? Mennyire fájt, mennyire emésztett a szomorúság? És mikor rájöttem, hogy valószínűleg minden hazugság volt, csak azért mondtad, hogy megnyugtass.. Úgy éreztem, hogy kést forgatnak a szívemben. Te éreztél már ilyet? Érezted már, hogy valakit olyan elkeseredetten szeretsz, hogy inkább meghalnál, mint hogy az ő és annak a másiknak az útjába állj? Érezted már, hogy te csak egy olyan dolog vagy, ami tönkreteszi a szerelmed és annak a másiknak a kapcsolatát? Szerettél már reménytelenül? És mondd, hogy mindezek ellenére nem akarnál meghalni, csak azért, hogy ne bántsd a szeretett személyt..
Ezek hallatán sírógörcsöt kaptam, de annyira, hogy a gépek elkezdtek sípolni mellettem. A fiú felé fordultam, és még mielőtt elvesztettem volna az eszméletem, odaszóltam neki: - Sajnálom, Kyu. Igazán sajnálom.

Leeteuk

- Tessék?! In Jung rosszabbul van?! - kérdeztem vissza hitetlenkedve, majd leraktam, és egy szó nélkül lesiettem a nappaliba. Az idegeim pattanásig feszültek.
- Mi van, Leeteuk? - kérdezte tőlem Heechul, mikor leértem a nappaliba.
- In Jungnak rosszabbodik az állapota - mondtam, és éreztem, hogy könnycseppek kezdenek záporozni a szememből.
- Gyere, beviszlek hozzá - fogta meg a karomat a legjobb barátom, majd utasította Ryeowookot, hogy vigye fel Soo Youngot a szobájába és játsszon vele.
Az út a kórházig megint éveknek tűnt. Amikor beértünk, rögtön In Jungról kezdtünk érdeklődni.
- Kérem, hölgyem! Nem tud valamit Lee In Jung állapotáról? - szólítottam meg egy nővért, aki éppen abból a szobából jött ki.
- Ne aggódjon, uram, Lee In Junggal minden rendben van, már stabilizálódott az állapota. Viszont valószínűleg több ideig kell bent maradnia.
- Rendben, köszönöm szépen - szóltam a nővérnek, aki csak biccentett, majd ment tovább. - Ó, várjon! Be lehet menni hozzá most?
- Persze, nyugodtan!
Sietve benyitottam az ajtón, nyomomban Heechul barátommal.
- Hogy van? - kérdeztem Kyuhyunt, aki elég megviseltnek tűnt.
- Jól, ne aggódjatok - válaszolta, de a hangjából hallottam, hogy lenne még mondanivalója.
- Kyu, mit hallgatsz el előlünk? - néztem rá gyanakodva. A srác ekkor meglepetten rám nézett.
- Én ugyan semmit.
- Ne hazudj! - szóltam rá szigorúan, de a fiú nem hagyta magát.
- Kérdezd a barátnődet, ha felébredt.
Ekkor megállt bennem az ütő. Már azt sem néztem túl jó szemmel, hogy In Jung egy szobába kerül Kyuhyunnal, de ha még egy közös titkuk is van, az nem sejtet semmi jót..
- Cho Kyuhyun, azonnal mondd el! - förmedtem rá. Alig tudtam megállni, hogy meg ne ragadjam és földhöz ne vágjam. Valószínűleg unta már ezt a faggatózást, ezért elkezdett beszélni.
- Semmi különös, csak annyi, hogy a barátnőd azt mondta nekem, hogy jobban kedvel, mint egy barátot, de aztán meg veled ölelkezett.. Tehát úgy érzem magam, mint egy használt lábtörlő, de igazából semmi nincs. Ez bizonyára téged nem érdekel, tehát nem is értem, miért akartad annyira tudni.
Micsoda?! In Jung többet érez Kyuhyun iránt?!
- Öhm.. Nekem most.. Mennem kell - motyogtam, és kiviharzottam az épületből. A telefonomba mentett névjegyek között hirtelen megakadt a szemem az egyiken.. Kim Cho Hee. Furcsa érzés lett úrrá rajtam, és kapva az alkalmon felhívtam a volt barátnőmet.

13. fejezet - Baleset

Yesung

Amikor meghallottam, mit mondott a nővérke, elállt a lélegzetem. Úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem. Hogy mit mondtak?
Nos, az egész úgy kezdődött, hogy csörgött a telefon. Gyorsan felkaptam és beleszóltam.
- Halló?
- Jó napot, a kórházból hívom. Maga Cho Kyuhyun hozzátartozója?
- Igen.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Cho Kyuhyun autóbalesetet szenvedett a késő esti órákban...
Nos. Ekkor éreztem úgy, hogy mindjárt sírva fakadok, felemészt a bánat és összedől bennem egy világ. Elkeseredetten kiáltottam fel:
- Hogy mi történt?!
Ezután elmagyarázta a nővérke, hogy hol található a kórház és, hogy Kyuhyun milyen állapotban van. Amint tudtam, leraktam a telefont, és meggyötörten néztem a többiekre. Amikor láttam, hogy kivétel nélkül mindenki lesápadt és tekintetük félelemtől csillogott, elsírtam magam. Nem hittem el, hogy ez megtörtént. Hogyan?! Mégis hogyan történt?! Ha vigyáztunk volna rá, nem lett volna baja..
Ekkor éreztem, hogy valaki megérinti a vállam. Leeteuk leguggolt elém, és könnyeivel küszködve megkérdezte, mi történt. Elmeséltem neki mindent szóról szóra, és mikor körbenéztem, láttam, hogy mindenki sír. Egyetlen embert nem láttam ott, köztünk (Kyun kívül): In Jungot. Ő távolabb ült tőlünk, felhúzott térdeit átölelte a karjaival, és hangosan zokogott. Sírógörcsöt kapott. Letöröltem a könnyeimet (hiába, mert helyette jött több), és odamentem In Junghoz.
- Akarod, hogy bevigyünk hozzá?
A lány felnézett. Tekintete halálosan szomorú és fájdalommal teli, szemei vörösek voltak.. Ezek ellenére mégis bólintott. Megpróbáltam erőt venni magamon, és szólni akartam valakinek, de kérés nélkül tudták, mi a teendő. Kiálltak a garázsokból a két kocsival, mi pedig siettünk hozzájuk. Kifelé menet észrevettem a szatyrokat a fotelben, de nem tulajdonítottam nekik különösebb jelentősséget.
Az út a kórházig fájdalmasan hosszú időbe telt. Mikor odaértünk, rengeteg fotóst és más érdeklődőt láttunk. Fél perc sem telt el, máris kijött egy nővér, akit szinte ostromoltak a kérdések.
- Hagyjanak békén! Nem adhatok ki semmilyen információt, értik?! - kiabált dühösen az ápoló, de a sajtó csak nem hagyta annyiban a dolgot. Ekkor elszántam magam egy dologra, aminek tudtam, hogy következményei lesznek..
- Elég volt! Hagyják már békén a nővért! Nem látják, hogy a munkáját próbálja végezni, de maguk feltartják?! Azt sem nézik semmibe, hogy mi is itt állunk, pattanásig feszült idegekkel, és arra várunk, hogy tájékoztassanak minket a barátunk állapotáról, de önöktől nem tudják elmondani az információkat?! Ennyire fontosak a saját érdekeik?! Önző banda! - fakadtam ki, és tudtam, hogy ezt már nem csinálhatom vissza. Holnap reggel az újságok főcíme az lesz, hogy "A Super Junior énekese, Yesung kifakadt a sajtóra!".. Abban a pillanatban viszont nem érdekelt. Én csak annyit kértem, hogy tájékoztassanak már végre.. Ennyit nem lehet megtenni?!
A dermedt csendben az ápoló óvatosan átfurakodott a tömegen, és felénk sietett.
- Elnézést kérek, de ön is tudja, mennyire rosszul visel az ember egy ilyen esetet - szabadkoztam, mire a nővérke megértően bólogatott. Aztán elkezdte a mondandóját.
- Mint tudják, a maguk barátja, Cho Kyuhyun autóbalesetet szenvedett a késő esti órákban. Az állapota nem olyan súlyos, csupán a jobb karja és lába tört el. Ezekből következtetve úgy gondoljuk, hogy megpróbált elugrani a személyautó elől, ami elütötte, de sajnos nem kerülhette el a balesetet. A jobb karja valószínűleg az esés közben törhetett el. Tehát, mint mondtam, nem súlyos az állapota, fel fog épülni - tájékoztatott, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.. VOLNA, ha fel nem emeli a mutatóujját az informátorunk. - De -mivel 2007-ben már volt egy autóbalesete, ami elég súlyos is volt- nem zárhatók ki a belső vérzés, az agykárosodás vagy esetleges más károsodások esélye. A valószínűsége annak, hogy ha felépül, nem táncolhat tovább, több, mint 40%. Sajnálom.
Amint ezt meghallottam, rögtön lefagytam. Ji Won a mellkasomnak dőlve zokogott, és én is sírva fakadtam. Miért? Miért pont Kyuhyun? Miért ő? Szerelmes a legjobb barátnőjébe, és nem sok esély van rá, hogy összejönnek.. Erre most annak is több, mint 40% az esélye, hogy elveszíti azt a dolgot, amit a legjobban szeret csinálni.. Miért?! ..

In Jung

Amikor meghallottam, hogy Kyuhyun nem biztos, hogy tovább énekelhet, azt hittem, hogy egy kést döfnek a szívembe. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, hogy az én hibám ez az egész. Folyamatosan sírtam, miközben a mellettem álló Donghae átölelt. Kivétel nélkül mindenki sírt. Leeteuk közben megpróbálta vigasztalni Soo Youngot, de ő is ugyanúgy sírt, mint a kislány. Nemsokára újra feltűnt az ápoló.
- Ha gondolják, bemehetnek hozzá, mert már felébredt. Egyszerre csak egy ember menjen be, kérem! - tájékoztatott, mi pedig szavak nélkül tudtuk, hogy ki az a két ember, akik közül ki kell választani, hogy ki legyen az első.
- In Jung, menj csak - adta át a lehetőséget Yesung, én pedig bólintottam. Megpróbáltam erőt venni magamon, ezért letöröltem a könnyeimet, majd beléptem az ajtón.
Az ágyon Kyuhyun feküdt, begipszelt jobb kézzel és lábbal. Az ágy támlája kicsit feljebb volt húzva, hogy fel tudjon ülni. Amikor ránéztem, már láttam, hogy valami nincs rendben vele. Az ablak felé fordult, és az arcán.. Nos, az arcán könnyek csillogtak. Amikor ezt megláttam, majdnem újra sírva fakadtam. Óvatosan megközelítettem Kyut, és leültem mellé. Ő még egy pillantásra sem méltatott.
- Kyu.. - kezdtem tétován. Nem tudtam, mit mondhatnék. Azt, hogy sajnálom? Azzal meg mire megyek? Attól nem fog meggyógyulni, hogy én itt sajnálkozom. Nem kellett mondanom semmit, mert hirtelen kitört belőle az összes sérelem, az összes fájdalom, amit miattam átélt.
- Minek jöttél be ide? Azért, hogy még jobban örülhess, hogy miattad itt kell lennem? Miért nem halhattam meg? Miért kínzol engem, In Jung? Miért teszed ezt velem? Jó érzés hazudni, hamis reményeket adni, hogy végül ez történjen? És mi lesz, ha miattad nem táncolhatok többé? Ha nem lehetek Super Junior tag?
Én csak hallgattam, mert nem tudtam mit mondani. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, amiért ide került, de nem is sejtettem, hogy így megbántottam.
- Sajnálom, Kyu.. - mondtam tétován, mert nem tudtam, hogyan is szólhatnék hozzá.
- Sajnálod? Te, aki tönkretettél? Aki miatt több, mint 40% esélyem van arra, hogy többé nem táncolhatok? Hát, köszönöm szépen!
- Azért nem engem kell hibáztatnod, hogy ennyire idióta vagy és egy kocsi elé rohantál! - emeltem fel a hangom. Tudtam, hogy ezzel megbántom, de nem érdekelt. Azért nehogy már én legyek mindenért a hibás! Nem én mondtam neki, hogy rohanjon egy kocsi elé..
- Persze, könnyű magadról elhárítani a felelősséget! Csak így tovább, In Jung, gratulálok, gyönyörű vagy! - mondta Kyuhyun gúnyosan. Annyira gúnyosan, hogy fel akartam pofozni, de valamiért nem tudtam megtenni.
- Na jó, én most elmegyek. Gyógyulj meg, kérlek!
- Menj csak, nem érdekel! Ölelgesd tovább Leeteukot és bizonygasd neki, hogy szereted, miközben nekem hazudsz, hogy jobban szeretsz, mint egy barátot! Így van, In Jung, törd össze mindenki szívét, mert te csak ezt tudod! De Soo Youngot hagyd ki ebből - mondta, és ez annyira fájt, hogy dühömben tényleg felpofoztam. Úgy gondoltam, hogy nem érdekel, ezt most megérdemelte.
 - Nem érdekel, mit teszel, nem érdekel, mi lesz veled, innentől fogva hagyj nekem békén, Cho Kyuhyun. Meg fogod még ezt keserülni, hidd el.. Mindezek ellenére remélem, hogy teljesen felépülsz. Isten veled, engem többé nem látsz. És ha még egyszer meglátlak Soo Young közelében, hidd el, eltöröm a másik kezedet is! - fenyegettem meg, majd dühösen kicsörtettem a szobából. Mekkora egy utolsó bunkó! Többé nem fog se engem, se a lányomat látni, arra mérget veszek.
Mikor a folyosóra kiértem, minden erőm elszállt, a dühömet kétségbeesés és fájdalom váltotta fel. Zokogva kirohantam a kórház elé, és onnan futva indultam el hazafelé, miközben folyamatosan sírtam. Valahogy tudtam, merre megyek, és mire észbe kaptam, már otthon voltam. Egy bökkenő volt: nem volt nálam kulcs. Megpróbáltam átmászni a kerítésen, de megcsúsztam, és beestem a kerítésen..

Ryeowook

Mikor még mindenki azt kérdezgette, miért futott el In Jung, én rögtön utána rohantam. Tartottam a tempót, de egy idő után kicsit kifáradtam, és az utcánk előtt lefékezve megálltam pihenni. Mikor felnéztem, a látványtól földbe gyökerezett a lábam: In Jung át akart mászni a kerítésen, de megcsúszott, beesett az udvarra és valószínűleg beütötte a fejét a betonba. Rögtön odarohantam, és amikor láttam, hogy vér jön ki az orrából, rögtön hívtam a mentőket. Lediktáltam a címet, majd gyorsan In Jung után másztam, mert abban a pillanatban nem tudtam volna előszedni a kulcsomat. Nem mertem megmozdítani, mert nem tudtam, mi baja lehet. Remegő kézzel előhalásztam a kulcsom, kinyitottam a kaput és beengedtem az éppen érkező mentősöket. Egy ideig vizsgálták, majd megkértek, hogy álljak odébb. A mentőautóban arra utasítottak, hogy meséljem el, mi történt.
- Az egyik barátunk, Cho Kyuhyun kórházban van, és hozzá mentünk be.. Először In Jung ment be hozzá, majd nem sokkal később zokogva futott el a kórházból.. Én rögtön utána rohantam, és csak annyit vettem észre, hogy hazaszalad.. Kifulladtam, ezért megálltam az utca végén pihenni, mikor pedig felnéztem, azt láttam, hogy In Jung a kapun mászik be, de megcsúszik, leesik és beüti a fejét.. Úristen, hogy van? - szipogtam. Úgy látszik, rajtunk átok ül. Először Kyuhyun, aztán In Jung.. Ki lesz a következő?
- Értjük. Köszönjük, hogy elmondta ezt nekünk, sokat segített vele. Kérjük, ne érezze magát hibásnak, hiszen ön segített abban, hogy megtaláljuk még időben.
- De hogy van? - kérdeztem sokkos állapotban.
- Erről majd a kórházban tudunk helytálló információkat közölni. Addig is nyugodjon meg, minden rendben lesz.
Én viszont nem bírtam megnyugodni. A mentős hangjából éreztem, hogy megpróbálja elhitetni velem, hogy minden rendben van. Közben pedig semmi sincsen rendben.. Lehet, hogy meg fog halni? Nem, az nem lehet.. Hirtelen kitört belőlem a zokogás. Az út a kórházig körülbelül tíz perc volt, de én egy évezrednek éreztem. Az egyetlen reményem az volt, hogy még mindenki ott van. Mikor beértünk, még mindenki ott volt. Amikor elvitték In Jungot mellettünk, elszabadult a pokol..

12. fejezet - Leeteuk története / Kyuhyun fájdalma / "Hogy mi történt?!"

In Jung

Miután Kyuhyun kiment a szobámból, úgy éreztem, mintha a szívemben egy kést forgatnának. Nem akartam őt (talán nem is valós dolgokkal) áltatni, viszont éreztem, hogy jobban szeretem, mint egy barátot. De hogy mennyire? Azt talán csak az égiek tudják. Viszont.. Azzal, hogy Leeteuk visszatért (a "kedves" üdvözlés ellenére), újra feléledtek a képzeletbeli lepkék a gyomromban, és amikor arra gondoltam, hogy talán együtt fogjuk felnevelni a kislányunkat, rögtön szárnyra kaptak. De előtte még át kellett mennem hozzá bocsánatot kérni, ami igazán nehéz feladatnak bizonyult, mivel úgy ítéltem meg, hogy igenis ő volt a hibás. Hiszen ő nem volt rá képes, hogy legalább felhívjon! Miatta aggódtunk, majd lelki sebeinkkel, szomorúan lemondtunk arról, hogy valaha hazatérhet, erre hirtelen beállít. Fura dolog ez, nem?
Nos, gondolataimba mélyedve elindultam, és mikor Teuk szobájának ajtaja elé érkeztem, vettem egy mély levegőt és sóhajtva kopogni akartam. Igen ám, de előbb kinyílt az ajtó, és a kezem félig megállt a levegőben.
- Öhm.. izé, ha mész valahova, akkor talán majd később visszanézek.. - kezdem félve. Nem tudtam, mit mondhatnék ebben a helyzetben. Csak vágjam oda, hogy "bocs a veszekedésért, de elég rossz volt nélküled", vagy kérdezzem meg, hogy egyáltalán akarja-e folytatni? Éppen nyitottam volna a számat, hogy belekezdjek a mondókámba (újra), mikor Leeteuk megszólalt.
- Igazából hozzád igyekeztem.. De ha már úgy is itt vagy, bejössz a szobámba? Szeretnék veled beszélgetni.
Bólintottam. Szinte nem is lepődtem meg ezen a dolgon. Ahogy beértem, a szoba berendezése és tárgyai láttán régi emlékek törtek fel bennem.. Nehezen bírtam volna megtartani magam, ezért leültem az ágyra.
Amíg Leeteuk nem volt itt, addig természetesen minden nap takarítva volt a szoba, de a többiek - tekintettel arra, hogy talán nekem fájt a legjobban a fiú elvesztése - mindig elvállalták helyettem. Szinte soha nem hagyták, hogy én csináljam meg. Nos, most már értem, miért volt ez. Hirtelen Leeteuk megköszörülte a torkát, visszarángatva engem a jelenbe.
- Tehát, In Jung, rengeteg dolgot meg kellene beszélnünk, feltéve, ha te is benne vagy - mondta, mire én bólintottam. - Jó. Akkor, először is bocsánat, amiért nem közöltem veletek, hogy életben vagyok, de nem volt rá módom. A telefonomat a baleset napján valahol út közben elhagyhattam, és éppen hogy csak elértem egy Tokió külvárosában lévő házat, mikor összeestem. Csoda volt, hogy bírtam, és az is annak számított, hogy felépüljek. Egy nagyon kedves család fogadott be magához, nagyon megkedveltem őket. Ám, mivel sokáig nem emlékeztem semmire, és elhagytam a telefonom, ezért nem tudtalak titeket felhívni. Mert nem tudtam a számot. Érted már?
Mikor mindezt elmagyarázta, hatalmas kő esett le a szívemről, ugyanakkor a bűntudat is mardosott. Tehát akkor Leeteuk élt, és szólni is akart erről, csak nem volt rá módja! Én, bolond pedig bántottam azért, amiről nem tehet.
- Különben ki az a kislány, aki ott lent volt veletek?
Amikor ezt megkérdezte, félig megkönnyebbültem, félig pedig még több teher szakadt rám. Felsóhajtottam, és úgy döntöttem, kitálalok mindenről, beleértve az érzéseimet is.
- Tudod, az úgy volt, hogy.. Miután elmentél, azután nem sokkal egyszer csak elkezdtem ájuldozni, éjszakánként hányni és még többet enni. Ebből sejtettem, mi lehet a bajom, de egyszerűen nem akartam elhinni. Aztán megbeszéltem a többiekkel a dolgot, és elmentünk orvoshoz.. Ott pedig kiderült, hogy..
- Terhes vagy - szakított félbe Leeteuk. - És mi történt utána?
- Természetesen megszültem. Épen és egészségesen jött a világra, imádja a srácokat, de legfőképpen Kyuhyunt szereti.
- És ki az apja? - nézett rám vesébe látó pillantással. - Csak nem Kyuhyun?
A reakcióm egy hatalmas "TE JÓL ÉRZED MAGAD?!" felkiáltás volt, hatalmas, döbbent nézésekkel együtt. Leeteuk elvigyorodott, és tudta, miről van szó ez esetben. Illetve, hogy kiről.
- Akkor.. Én?
- Hát más nem nagyon lehetne.. - kezdtem el bosszankodni, majd, mikor Leeteuk örömkönnyekkel küszködve a nyakamba borult, elmosolyodtam.
- Na, és milyen volt egy japán családnál koreaiként? ...

Kyuhyun

Éppen a boltból jöttem haza, amikor Soo Young szaladt elém.
- Szia, Kyu! Nem láttad a mamát? - nézett rám hunyorogva (a napfény miatt).
- Nem, nem láttam. Miért keresed? - kérdeztem vissza, és megsimogattam a buksi fejecskéjét.
- Mert meg akartam kérdezni tőle, hogy az a bácsi tényleg az apukám-e.
Ekkor döbbentem le először. Azt hittem, hogy a veszekedés végleg törölte ezt a fejéből, de nem. Őt komolyan érdekelte, ki az a "bácsi", aki hozzánk jött.
- Figyelj csak, tudsz titkot tartani? - kérdeztem, mire a kislány bólintott. Kis fekete fürtjei csak úgy ingáztak ide-oda. - Akkor elmondom. Képzeld, az a bácsi tényleg az apukád. Nem viccelek! Ő azért nem tudott veled lenni, mert dolgozott, és ezzel segített a mamának. Ha szeretnél még velem beszélgetni vagy játszani, ezt ne említsd az anyukádnak, rendben?
- Igen - bólintott engedelmesen Soo Young, majd elszaladt játszani, de előtte kaptam (illetve adtam is) egy puszit.
Sóhajtva sétáltam a konyha felé, majd letettem a szatyrokat az asztalra, és elkezdtem kipakolni az élelmiszereket. Dolgom végeztével felfelé baktattam a lépcsőn, és amilyen látvány elém tárult, azt soha nem felejtem el.
In Jung és Leeteuk a lépcsőfordulóban álltak, és.. és egymást ölelték. Nem vettek engem észre, ezért hallottam a párbeszédükből is egy keveset.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdezte Leeteuk a lányt, akit én is nagyon szeretek.
- Igen, tudom. Én is nagyon szeretlek. A világon a legjobban - mondta ki In Jung azt, ami a legjobban fájt tőle. A gyomrom összeszorult, a szemeim kimeredtek, a hátamon végigfutott a hideg és úgy éreztem, mindjárt sírok. Nem tudtam, mit kellene tennem. Nem akartam a meghitt kis beszélgetésüket zavarni, ezért hirtelen megfordultam, és anélkül, hogy tudnám, merre megyek, megindultam kifelé. A szatyrokat ledobtam az egyik fotelbe a nappaliban, magamra kaptam a kabátom, és a hűvös, sötét, téli időben rohantam arra, amerre láttam. Minél messzebb akartam kerülni a háztól, az otthonomtól és azoktól, akiket nem érdekelt, hogy én mit érzek. Lehet, hogy önző voltam, lehet, hogy még mindig az vagyok, de igenis nagyon fáj, ha elveszik tőlem azt, akit szeretek.
Futottam még sokáig, nem tudtam, merre megyek. Arra futottam, amerre láttam, minél messzebb attól a nyálasan boldog pártól.. A könnyeimmel küszködve megálltam valahol kifújni magam, de nem néztem körül, hol vagyok. Amúgy sem láttam volna, mert koromsötét volt, és egyébként is, gondolataim kavargó forgataga elvette a józan eszemet. Egyetlen kép járt az eszemben: ahogyan Leeteuk azt a személyt öleli, akit mindennél jobban szeretek. In Jung pedig azt mondja neki, hogy őt szereti a világon a legjobban. De várjunk csak! Ez a bizonyos lány nem azt mondta, hogy engem is jobban szeret, mint egy barátot? Akkor hazudott nekem, csak azért, hogy jobban érezzem magam?
Ebben a pillanatban elszakadt a cérna, és újra szaladni kezdtem. Idegességtől és elkeseredettségtől remegő lábakkal botladoztam az úton, és könnyeim függönyén át halvány foltokban láttam magam körül a sötét világot. Éppen egy zebrán rohantam át, mikor hirtelen egy vakító fénysugár jött felém szélsebesen. El akartam ugrani előle, de akkor már késő volt..

Ryeowook

Amikor felébredtem, még úgy döntöttem, hogy lustálkodok egy picikét. De amikor ránéztem az órára, úgy pattantam ki az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki.. Ugyanis éppen délután fél kettő volt. Te atyaúristen! Hogyan aludtam eddig? Jó, lehet, hogy a tegnapi miatt.. Hajnalig néztem egy sorozatot, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Tehát emiatt feküdtem le olyan későn.
Gyorsan elindultam a fürdőszoba felé, megmostam az arcom, nyakam, beállítottam a hajam, elintéztem még, amit kellett, és mentem reggelizni. Az asztalnál mindenki ott volt. Legalábbis én úgy láttam.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem, mire mindenki csak biccentett. Valami itt nagyon nem stimmelt.. Mi bajuk lehet?
Újra végignéztem a társaságon, és elakadt a lélegzetem. Hol van Kyuhyun?
- Mióta nincs itt? - kérdeztem halkan. Vajon hol lehet?
- Tegnap este óta - válaszolta Yesung rekedt hangon, és csak turkálta a tányérján lévő kihűlt tojásrántottát. Ji Won a karját simogatta, és szomorúan nézett maga elé.
- Micsoda?! - akadtam teljesen ki. Főleg azért voltam mérges magamra, mert én egy sorozatot néztem, és nem vettem észre, hogy az egyik legjobb barátom sehol nincs. - Mi történhetett, amiért nem jött haza?
- Nem tudom.. De.. Csak nem történt vele semmi.. Bár érkezne hír róla.. - suttogta In Jung, minden szónál egy-egy könnycseppel toldva meg mondandóját. Ebben a pillanatban, mintha valaki olvasna a gondolatainkban, megcsörrent a telefon. Yesung azonnal felkapta, és csak annyit válaszolt, hogy igen.. Aztán hirtelen eltorzult az arca a fájdalomtól, és elkeseredetten felkiáltott:
- Hogy mi történt?! ...