In Jung
Miután Kyuhyun kiment a szobámból, úgy éreztem, mintha a szívemben egy kést forgatnának. Nem akartam őt (talán nem is valós dolgokkal) áltatni, viszont éreztem, hogy jobban szeretem, mint egy barátot. De hogy mennyire? Azt talán csak az égiek tudják. Viszont.. Azzal, hogy Leeteuk visszatért (a "kedves" üdvözlés ellenére), újra feléledtek a képzeletbeli lepkék a gyomromban, és amikor arra gondoltam, hogy talán együtt fogjuk felnevelni a kislányunkat, rögtön szárnyra kaptak. De előtte még át kellett mennem hozzá bocsánatot kérni, ami igazán nehéz feladatnak bizonyult, mivel úgy ítéltem meg, hogy igenis ő volt a hibás. Hiszen ő nem volt rá képes, hogy legalább felhívjon! Miatta aggódtunk, majd lelki sebeinkkel, szomorúan lemondtunk arról, hogy valaha hazatérhet, erre hirtelen beállít. Fura dolog ez, nem?Nos, gondolataimba mélyedve elindultam, és mikor Teuk szobájának ajtaja elé érkeztem, vettem egy mély levegőt és sóhajtva kopogni akartam. Igen ám, de előbb kinyílt az ajtó, és a kezem félig megállt a levegőben.
- Öhm.. izé, ha mész valahova, akkor talán majd később visszanézek.. - kezdem félve. Nem tudtam, mit mondhatnék ebben a helyzetben. Csak vágjam oda, hogy "bocs a veszekedésért, de elég rossz volt nélküled", vagy kérdezzem meg, hogy egyáltalán akarja-e folytatni? Éppen nyitottam volna a számat, hogy belekezdjek a mondókámba (újra), mikor Leeteuk megszólalt.
- Igazából hozzád igyekeztem.. De ha már úgy is itt vagy, bejössz a szobámba? Szeretnék veled beszélgetni.
Bólintottam. Szinte nem is lepődtem meg ezen a dolgon. Ahogy beértem, a szoba berendezése és tárgyai láttán régi emlékek törtek fel bennem.. Nehezen bírtam volna megtartani magam, ezért leültem az ágyra.
Amíg Leeteuk nem volt itt, addig természetesen minden nap takarítva volt a szoba, de a többiek - tekintettel arra, hogy talán nekem fájt a legjobban a fiú elvesztése - mindig elvállalták helyettem. Szinte soha nem hagyták, hogy én csináljam meg. Nos, most már értem, miért volt ez. Hirtelen Leeteuk megköszörülte a torkát, visszarángatva engem a jelenbe.
- Tehát, In Jung, rengeteg dolgot meg kellene beszélnünk, feltéve, ha te is benne vagy - mondta, mire én bólintottam. - Jó. Akkor, először is bocsánat, amiért nem közöltem veletek, hogy életben vagyok, de nem volt rá módom. A telefonomat a baleset napján valahol út közben elhagyhattam, és éppen hogy csak elértem egy Tokió külvárosában lévő házat, mikor összeestem. Csoda volt, hogy bírtam, és az is annak számított, hogy felépüljek. Egy nagyon kedves család fogadott be magához, nagyon megkedveltem őket. Ám, mivel sokáig nem emlékeztem semmire, és elhagytam a telefonom, ezért nem tudtalak titeket felhívni. Mert nem tudtam a számot. Érted már?
Mikor mindezt elmagyarázta, hatalmas kő esett le a szívemről, ugyanakkor a bűntudat is mardosott. Tehát akkor Leeteuk élt, és szólni is akart erről, csak nem volt rá módja! Én, bolond pedig bántottam azért, amiről nem tehet.
- Különben ki az a kislány, aki ott lent volt veletek?
Amikor ezt megkérdezte, félig megkönnyebbültem, félig pedig még több teher szakadt rám. Felsóhajtottam, és úgy döntöttem, kitálalok mindenről, beleértve az érzéseimet is.
- Tudod, az úgy volt, hogy.. Miután elmentél, azután nem sokkal egyszer csak elkezdtem ájuldozni, éjszakánként hányni és még többet enni. Ebből sejtettem, mi lehet a bajom, de egyszerűen nem akartam elhinni. Aztán megbeszéltem a többiekkel a dolgot, és elmentünk orvoshoz.. Ott pedig kiderült, hogy..
- Terhes vagy - szakított félbe Leeteuk. - És mi történt utána?
- Természetesen megszültem. Épen és egészségesen jött a világra, imádja a srácokat, de legfőképpen Kyuhyunt szereti.
- És ki az apja? - nézett rám vesébe látó pillantással. - Csak nem Kyuhyun?
A reakcióm egy hatalmas "TE JÓL ÉRZED MAGAD?!" felkiáltás volt, hatalmas, döbbent nézésekkel együtt. Leeteuk elvigyorodott, és tudta, miről van szó ez esetben. Illetve, hogy kiről.
- Akkor.. Én?
- Hát más nem nagyon lehetne.. - kezdtem el bosszankodni, majd, mikor Leeteuk örömkönnyekkel küszködve a nyakamba borult, elmosolyodtam.
- Na, és milyen volt egy japán családnál koreaiként? ...
Kyuhyun
Éppen a boltból jöttem haza, amikor Soo Young szaladt elém.- Szia, Kyu! Nem láttad a mamát? - nézett rám hunyorogva (a napfény miatt).
- Nem, nem láttam. Miért keresed? - kérdeztem vissza, és megsimogattam a buksi fejecskéjét.
- Mert meg akartam kérdezni tőle, hogy az a bácsi tényleg az apukám-e.
Ekkor döbbentem le először. Azt hittem, hogy a veszekedés végleg törölte ezt a fejéből, de nem. Őt komolyan érdekelte, ki az a "bácsi", aki hozzánk jött.
- Figyelj csak, tudsz titkot tartani? - kérdeztem, mire a kislány bólintott. Kis fekete fürtjei csak úgy ingáztak ide-oda. - Akkor elmondom. Képzeld, az a bácsi tényleg az apukád. Nem viccelek! Ő azért nem tudott veled lenni, mert dolgozott, és ezzel segített a mamának. Ha szeretnél még velem beszélgetni vagy játszani, ezt ne említsd az anyukádnak, rendben?
- Igen - bólintott engedelmesen Soo Young, majd elszaladt játszani, de előtte kaptam (illetve adtam is) egy puszit.
Sóhajtva sétáltam a konyha felé, majd letettem a szatyrokat az asztalra, és elkezdtem kipakolni az élelmiszereket. Dolgom végeztével felfelé baktattam a lépcsőn, és amilyen látvány elém tárult, azt soha nem felejtem el.
In Jung és Leeteuk a lépcsőfordulóban álltak, és.. és egymást ölelték. Nem vettek engem észre, ezért hallottam a párbeszédükből is egy keveset.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdezte Leeteuk a lányt, akit én is nagyon szeretek.
- Igen, tudom. Én is nagyon szeretlek. A világon a legjobban - mondta ki In Jung azt, ami a legjobban fájt tőle. A gyomrom összeszorult, a szemeim kimeredtek, a hátamon végigfutott a hideg és úgy éreztem, mindjárt sírok. Nem tudtam, mit kellene tennem. Nem akartam a meghitt kis beszélgetésüket zavarni, ezért hirtelen megfordultam, és anélkül, hogy tudnám, merre megyek, megindultam kifelé. A szatyrokat ledobtam az egyik fotelbe a nappaliban, magamra kaptam a kabátom, és a hűvös, sötét, téli időben rohantam arra, amerre láttam. Minél messzebb akartam kerülni a háztól, az otthonomtól és azoktól, akiket nem érdekelt, hogy én mit érzek. Lehet, hogy önző voltam, lehet, hogy még mindig az vagyok, de igenis nagyon fáj, ha elveszik tőlem azt, akit szeretek.
Futottam még sokáig, nem tudtam, merre megyek. Arra futottam, amerre láttam, minél messzebb attól a nyálasan boldog pártól.. A könnyeimmel küszködve megálltam valahol kifújni magam, de nem néztem körül, hol vagyok. Amúgy sem láttam volna, mert koromsötét volt, és egyébként is, gondolataim kavargó forgataga elvette a józan eszemet. Egyetlen kép járt az eszemben: ahogyan Leeteuk azt a személyt öleli, akit mindennél jobban szeretek. In Jung pedig azt mondja neki, hogy őt szereti a világon a legjobban. De várjunk csak! Ez a bizonyos lány nem azt mondta, hogy engem is jobban szeret, mint egy barátot? Akkor hazudott nekem, csak azért, hogy jobban érezzem magam?
Ebben a pillanatban elszakadt a cérna, és újra szaladni kezdtem. Idegességtől és elkeseredettségtől remegő lábakkal botladoztam az úton, és könnyeim függönyén át halvány foltokban láttam magam körül a sötét világot. Éppen egy zebrán rohantam át, mikor hirtelen egy vakító fénysugár jött felém szélsebesen. El akartam ugrani előle, de akkor már késő volt..
Ryeowook
Amikor felébredtem, még úgy döntöttem, hogy lustálkodok egy picikét. De amikor ránéztem az órára, úgy pattantam ki az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki.. Ugyanis éppen délután fél kettő volt. Te atyaúristen! Hogyan aludtam eddig? Jó, lehet, hogy a tegnapi miatt.. Hajnalig néztem egy sorozatot, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Tehát emiatt feküdtem le olyan későn.Gyorsan elindultam a fürdőszoba felé, megmostam az arcom, nyakam, beállítottam a hajam, elintéztem még, amit kellett, és mentem reggelizni. Az asztalnál mindenki ott volt. Legalábbis én úgy láttam.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem, mire mindenki csak biccentett. Valami itt nagyon nem stimmelt.. Mi bajuk lehet?
Újra végignéztem a társaságon, és elakadt a lélegzetem. Hol van Kyuhyun?
- Mióta nincs itt? - kérdeztem halkan. Vajon hol lehet?
- Tegnap este óta - válaszolta Yesung rekedt hangon, és csak turkálta a tányérján lévő kihűlt tojásrántottát. Ji Won a karját simogatta, és szomorúan nézett maga elé.
- Micsoda?! - akadtam teljesen ki. Főleg azért voltam mérges magamra, mert én egy sorozatot néztem, és nem vettem észre, hogy az egyik legjobb barátom sehol nincs. - Mi történhetett, amiért nem jött haza?
- Nem tudom.. De.. Csak nem történt vele semmi.. Bár érkezne hír róla.. - suttogta In Jung, minden szónál egy-egy könnycseppel toldva meg mondandóját. Ebben a pillanatban, mintha valaki olvasna a gondolatainkban, megcsörrent a telefon. Yesung azonnal felkapta, és csak annyit válaszolt, hogy igen.. Aztán hirtelen eltorzult az arca a fájdalomtól, és elkeseredetten felkiáltott:
- Hogy mi történt?! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése