In Jung
Iszonyú fejfájásra ébredtem. Nem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam, mi történt velem. Csak arra emlékeztem, hogy hazafelé futottam, mert Kyuhyun teljesen felidegesített.- Az a szemétláda Kyuhyun.. - dünnyögtem, és tovább gondolkodtam, mikor meghallottam egy hátborzongatóan ismerős hangot.
- Miért is vagyok én szemétláda?
Megpróbáltam felülni, de nem ment. Visszazuhantam az ágyra és mogorván néztem magam elé.
- Ha fel akarsz ülni, akkor ott van a bal oldaladon egy kar, azt húzd meg, és automatikusan felemelkedik az ágy. Csak hogy tudd, én már kiismertem itt a dolgokat - mondta gúnyosan. Ha nem lettem volna ilyen gyenge, biztos, hogy felképeltem volna. Meghúztam a kart, és az ágy megemelkedett. Most már tisztán láttam a mellettem lévő ágyon fekvő Kyuhyunt.
- Megmondanád, miért vagyok szemétláda? - kérdezte türelmetlenül, de közben rám sem nézett. Még egy pillanatra sem.
- Még kérdezed, hogy miért? Te reagáltad túl a történteket és te üldöztél ki a kórházból! Miattad fekszem itt! Egyébként is, mi a francért vagyok veled egy szobában? - háborodtam fel, és körül néztem. A bal oldalamon lévő területet Kyu foglalta el: az ő ágya és a szekrények, amin a ruhái és egyéb cuccai voltak. Mikor jobb oldalra fordítottam a fejem, megláttam a saját holmijaimat is.
- Na jó, hagyjuk abba. Ha még heteken, esetleg hónapokon keresztül el kell, hogy viseljük egymást, jobb lenne, ha kerülnénk a konfliktust. Amúgy azért vagy az én szobámban, mert a többiek direkt kérték, hogy egy szobába rakjanak minket. Persze volt, aki ellenezte is ezt - nézett felém megvetően. Rögtön tudtam, kire gondol. Mégis rosszul esett, amit mondott. Nem rég még olyan jóban voltunk, most pedig ellenségként tekint rám.. Nagyon fájt ezt tudni. De hát úgysem tudnám neki megmagyarázni, amit érzek..
- Mi van, megkukultál? - szólalt meg hirtelen. - Mondjuk, nem kellett az az ütés, enélkül is elég zavarodott voltál már..
- Teee.. - fortyogtam, és nekidobtam az első tárgyat, ami a kezeim közé akadt.. - Plüssmaci?! Ne már, azt hittem, hogy legalább egy alma lesz az! Ez nem igazságos!
Kyuhyun csak nevetett. Tegnap óta először hallottam így nevetni. Titkon én is elmosolyodtam. Elgondolkodtam azon, hogy a macit vajon kitől kaphattam, és ekkor beugrott.
- Kyu, add vissza azt a macit! - kiáltottam fel, de szerintem ő is rájött, hogy kitől van.
- Majd egyszer.
- Nem! Most! Azonnal!
- Mondom, majd!
- Nem!! MOST!! - kiáltottam rá újra, mire felnevetett. És ez így ment tovább hosszú percekig, addig, amíg be nem jött egy nővér.
- Mi történik itt? - nézett ránk kíváncsian.
- Semmi - mondtuk egyszerre Kyuhyunnal. Az ápoló még egy ideig szúrós szemekkel méregetett minket, aztán kiment. Kyuhyunnal egymásra néztünk és felnevettünk.
- Tudod, In Jung, ennyire szánalmas sem voltál még - törölgette a nevetéstől kicsordult könnyeit a srác.
- Hát, hidd el, te sem, drága barátom - vigyorogtam rá. Abban a pillanatban minden fájdalom és megaláztatás ellenére éreztem, hogy mindketten boldogok vagyunk, hogy egymás társaságában lehetünk. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami.
- Mondd csak, Kyuhyun.. Miért sértődtél meg rám?
A kérdésem hatására az arcára fagyott a mosoly. Hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Majd máskor.
- Van időnk.. Na, mondd már!
Felsóhajtott. Úgy látszott, nem szívesen osztja ezt meg velem.
- Emlékszel a tegnapi napra? Amikor Leeteukkal kibékültél? - kezdett bele, nekem pedig nyomban görcsbe rándult a gyomrom. Igen, kibékültem vele. Na és? Csak bólintottam, mire folytatta. - Aznap este láttalak titeket a lépcsőfordulóban. Emlékszel arra, hogy mit csináltatok?
- Hmm, nem nagyon.. Várj csak, az nem az volt, mikor megölelt..?
- De, az. És arra emlékszel, hogy mit mondtál neki? - nézett rám fürkészően. Tekintetéből a fájdalom szinte ordított. Lesütött szemekkel bólintottam. Tisztán emlékeztem rá, mi volt.
".. Én és Leeteuk egymás kezét fogva álltunk a lépcsőfordulóban, szemben egymással. Akkor Leeteuk hirtelen átölelt.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - mondta, én pedig úgy éreztem, a föld felett harminc méterrel lebegek az örömtől.
- Igen, tudom. Én is nagyon szeretlek. A világon a legjobban - válaszoltam neki, az örömkönnyektől fulladozva.."
- Ne mondd, hogy miattam rohantál egy kocsi elé? - kaptam fel a fejem hirtelen, és éreztem, amint elkezdenek folyni a keserű könnyek az arcomon. Olyan hatalmas bűntudatot éreztem, hogy az szinte fizikailag fájt.
- Érted már, miért nem akartam, hogy tudd? Mert tudtam, hogy ez lesz a vége..
Hitetlenkedve rápillantottam, és csak egyetlen mozdulatot láttam.. De ettől az egyetlen mozdulattól is sírógörcs tört rám. Ugyanis Kyuhyun LETÖRÖLTE A KÖNNYEIT.
- El tudod képzelni, mit éltem át? Mennyire fájt, mennyire emésztett a szomorúság? És mikor rájöttem, hogy valószínűleg minden hazugság volt, csak azért mondtad, hogy megnyugtass.. Úgy éreztem, hogy kést forgatnak a szívemben. Te éreztél már ilyet? Érezted már, hogy valakit olyan elkeseredetten szeretsz, hogy inkább meghalnál, mint hogy az ő és annak a másiknak az útjába állj? Érezted már, hogy te csak egy olyan dolog vagy, ami tönkreteszi a szerelmed és annak a másiknak a kapcsolatát? Szerettél már reménytelenül? És mondd, hogy mindezek ellenére nem akarnál meghalni, csak azért, hogy ne bántsd a szeretett személyt..
Ezek hallatán sírógörcsöt kaptam, de annyira, hogy a gépek elkezdtek sípolni mellettem. A fiú felé fordultam, és még mielőtt elvesztettem volna az eszméletem, odaszóltam neki: - Sajnálom, Kyu. Igazán sajnálom.
Leeteuk
- Tessék?! In Jung rosszabbul van?! - kérdeztem vissza hitetlenkedve, majd leraktam, és egy szó nélkül lesiettem a nappaliba. Az idegeim pattanásig feszültek. - Mi van, Leeteuk? - kérdezte tőlem Heechul, mikor leértem a nappaliba.
- In Jungnak rosszabbodik az állapota - mondtam, és éreztem, hogy könnycseppek kezdenek záporozni a szememből.
- Gyere, beviszlek hozzá - fogta meg a karomat a legjobb barátom, majd utasította Ryeowookot, hogy vigye fel Soo Youngot a szobájába és játsszon vele.
Az út a kórházig megint éveknek tűnt. Amikor beértünk, rögtön In Jungról kezdtünk érdeklődni.
- Kérem, hölgyem! Nem tud valamit Lee In Jung állapotáról? - szólítottam meg egy nővért, aki éppen abból a szobából jött ki.
- Ne aggódjon, uram, Lee In Junggal minden rendben van, már stabilizálódott az állapota. Viszont valószínűleg több ideig kell bent maradnia.
- Rendben, köszönöm szépen - szóltam a nővérnek, aki csak biccentett, majd ment tovább. - Ó, várjon! Be lehet menni hozzá most?
- Persze, nyugodtan!
Sietve benyitottam az ajtón, nyomomban Heechul barátommal.
- Hogy van? - kérdeztem Kyuhyunt, aki elég megviseltnek tűnt.
- Jól, ne aggódjatok - válaszolta, de a hangjából hallottam, hogy lenne még mondanivalója.
- Kyu, mit hallgatsz el előlünk? - néztem rá gyanakodva. A srác ekkor meglepetten rám nézett.
- Én ugyan semmit.
- Ne hazudj! - szóltam rá szigorúan, de a fiú nem hagyta magát.
- Kérdezd a barátnődet, ha felébredt.
Ekkor megállt bennem az ütő. Már azt sem néztem túl jó szemmel, hogy In Jung egy szobába kerül Kyuhyunnal, de ha még egy közös titkuk is van, az nem sejtet semmi jót..
- Cho Kyuhyun, azonnal mondd el! - förmedtem rá. Alig tudtam megállni, hogy meg ne ragadjam és földhöz ne vágjam. Valószínűleg unta már ezt a faggatózást, ezért elkezdett beszélni.
- Semmi különös, csak annyi, hogy a barátnőd azt mondta nekem, hogy jobban kedvel, mint egy barátot, de aztán meg veled ölelkezett.. Tehát úgy érzem magam, mint egy használt lábtörlő, de igazából semmi nincs. Ez bizonyára téged nem érdekel, tehát nem is értem, miért akartad annyira tudni.
Micsoda?! In Jung többet érez Kyuhyun iránt?!
- Öhm.. Nekem most.. Mennem kell - motyogtam, és kiviharzottam az épületből. A telefonomba mentett névjegyek között hirtelen megakadt a szemem az egyiken.. Kim Cho Hee. Furcsa érzés lett úrrá rajtam, és kapva az alkalmon felhívtam a volt barátnőmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése