13. fejezet - Baleset

Yesung

Amikor meghallottam, mit mondott a nővérke, elállt a lélegzetem. Úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem. Hogy mit mondtak?
Nos, az egész úgy kezdődött, hogy csörgött a telefon. Gyorsan felkaptam és beleszóltam.
- Halló?
- Jó napot, a kórházból hívom. Maga Cho Kyuhyun hozzátartozója?
- Igen.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Cho Kyuhyun autóbalesetet szenvedett a késő esti órákban...
Nos. Ekkor éreztem úgy, hogy mindjárt sírva fakadok, felemészt a bánat és összedől bennem egy világ. Elkeseredetten kiáltottam fel:
- Hogy mi történt?!
Ezután elmagyarázta a nővérke, hogy hol található a kórház és, hogy Kyuhyun milyen állapotban van. Amint tudtam, leraktam a telefont, és meggyötörten néztem a többiekre. Amikor láttam, hogy kivétel nélkül mindenki lesápadt és tekintetük félelemtől csillogott, elsírtam magam. Nem hittem el, hogy ez megtörtént. Hogyan?! Mégis hogyan történt?! Ha vigyáztunk volna rá, nem lett volna baja..
Ekkor éreztem, hogy valaki megérinti a vállam. Leeteuk leguggolt elém, és könnyeivel küszködve megkérdezte, mi történt. Elmeséltem neki mindent szóról szóra, és mikor körbenéztem, láttam, hogy mindenki sír. Egyetlen embert nem láttam ott, köztünk (Kyun kívül): In Jungot. Ő távolabb ült tőlünk, felhúzott térdeit átölelte a karjaival, és hangosan zokogott. Sírógörcsöt kapott. Letöröltem a könnyeimet (hiába, mert helyette jött több), és odamentem In Junghoz.
- Akarod, hogy bevigyünk hozzá?
A lány felnézett. Tekintete halálosan szomorú és fájdalommal teli, szemei vörösek voltak.. Ezek ellenére mégis bólintott. Megpróbáltam erőt venni magamon, és szólni akartam valakinek, de kérés nélkül tudták, mi a teendő. Kiálltak a garázsokból a két kocsival, mi pedig siettünk hozzájuk. Kifelé menet észrevettem a szatyrokat a fotelben, de nem tulajdonítottam nekik különösebb jelentősséget.
Az út a kórházig fájdalmasan hosszú időbe telt. Mikor odaértünk, rengeteg fotóst és más érdeklődőt láttunk. Fél perc sem telt el, máris kijött egy nővér, akit szinte ostromoltak a kérdések.
- Hagyjanak békén! Nem adhatok ki semmilyen információt, értik?! - kiabált dühösen az ápoló, de a sajtó csak nem hagyta annyiban a dolgot. Ekkor elszántam magam egy dologra, aminek tudtam, hogy következményei lesznek..
- Elég volt! Hagyják már békén a nővért! Nem látják, hogy a munkáját próbálja végezni, de maguk feltartják?! Azt sem nézik semmibe, hogy mi is itt állunk, pattanásig feszült idegekkel, és arra várunk, hogy tájékoztassanak minket a barátunk állapotáról, de önöktől nem tudják elmondani az információkat?! Ennyire fontosak a saját érdekeik?! Önző banda! - fakadtam ki, és tudtam, hogy ezt már nem csinálhatom vissza. Holnap reggel az újságok főcíme az lesz, hogy "A Super Junior énekese, Yesung kifakadt a sajtóra!".. Abban a pillanatban viszont nem érdekelt. Én csak annyit kértem, hogy tájékoztassanak már végre.. Ennyit nem lehet megtenni?!
A dermedt csendben az ápoló óvatosan átfurakodott a tömegen, és felénk sietett.
- Elnézést kérek, de ön is tudja, mennyire rosszul visel az ember egy ilyen esetet - szabadkoztam, mire a nővérke megértően bólogatott. Aztán elkezdte a mondandóját.
- Mint tudják, a maguk barátja, Cho Kyuhyun autóbalesetet szenvedett a késő esti órákban. Az állapota nem olyan súlyos, csupán a jobb karja és lába tört el. Ezekből következtetve úgy gondoljuk, hogy megpróbált elugrani a személyautó elől, ami elütötte, de sajnos nem kerülhette el a balesetet. A jobb karja valószínűleg az esés közben törhetett el. Tehát, mint mondtam, nem súlyos az állapota, fel fog épülni - tájékoztatott, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.. VOLNA, ha fel nem emeli a mutatóujját az informátorunk. - De -mivel 2007-ben már volt egy autóbalesete, ami elég súlyos is volt- nem zárhatók ki a belső vérzés, az agykárosodás vagy esetleges más károsodások esélye. A valószínűsége annak, hogy ha felépül, nem táncolhat tovább, több, mint 40%. Sajnálom.
Amint ezt meghallottam, rögtön lefagytam. Ji Won a mellkasomnak dőlve zokogott, és én is sírva fakadtam. Miért? Miért pont Kyuhyun? Miért ő? Szerelmes a legjobb barátnőjébe, és nem sok esély van rá, hogy összejönnek.. Erre most annak is több, mint 40% az esélye, hogy elveszíti azt a dolgot, amit a legjobban szeret csinálni.. Miért?! ..

In Jung

Amikor meghallottam, hogy Kyuhyun nem biztos, hogy tovább énekelhet, azt hittem, hogy egy kést döfnek a szívembe. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, hogy az én hibám ez az egész. Folyamatosan sírtam, miközben a mellettem álló Donghae átölelt. Kivétel nélkül mindenki sírt. Leeteuk közben megpróbálta vigasztalni Soo Youngot, de ő is ugyanúgy sírt, mint a kislány. Nemsokára újra feltűnt az ápoló.
- Ha gondolják, bemehetnek hozzá, mert már felébredt. Egyszerre csak egy ember menjen be, kérem! - tájékoztatott, mi pedig szavak nélkül tudtuk, hogy ki az a két ember, akik közül ki kell választani, hogy ki legyen az első.
- In Jung, menj csak - adta át a lehetőséget Yesung, én pedig bólintottam. Megpróbáltam erőt venni magamon, ezért letöröltem a könnyeimet, majd beléptem az ajtón.
Az ágyon Kyuhyun feküdt, begipszelt jobb kézzel és lábbal. Az ágy támlája kicsit feljebb volt húzva, hogy fel tudjon ülni. Amikor ránéztem, már láttam, hogy valami nincs rendben vele. Az ablak felé fordult, és az arcán.. Nos, az arcán könnyek csillogtak. Amikor ezt megláttam, majdnem újra sírva fakadtam. Óvatosan megközelítettem Kyut, és leültem mellé. Ő még egy pillantásra sem méltatott.
- Kyu.. - kezdtem tétován. Nem tudtam, mit mondhatnék. Azt, hogy sajnálom? Azzal meg mire megyek? Attól nem fog meggyógyulni, hogy én itt sajnálkozom. Nem kellett mondanom semmit, mert hirtelen kitört belőle az összes sérelem, az összes fájdalom, amit miattam átélt.
- Minek jöttél be ide? Azért, hogy még jobban örülhess, hogy miattad itt kell lennem? Miért nem halhattam meg? Miért kínzol engem, In Jung? Miért teszed ezt velem? Jó érzés hazudni, hamis reményeket adni, hogy végül ez történjen? És mi lesz, ha miattad nem táncolhatok többé? Ha nem lehetek Super Junior tag?
Én csak hallgattam, mert nem tudtam mit mondani. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, amiért ide került, de nem is sejtettem, hogy így megbántottam.
- Sajnálom, Kyu.. - mondtam tétován, mert nem tudtam, hogyan is szólhatnék hozzá.
- Sajnálod? Te, aki tönkretettél? Aki miatt több, mint 40% esélyem van arra, hogy többé nem táncolhatok? Hát, köszönöm szépen!
- Azért nem engem kell hibáztatnod, hogy ennyire idióta vagy és egy kocsi elé rohantál! - emeltem fel a hangom. Tudtam, hogy ezzel megbántom, de nem érdekelt. Azért nehogy már én legyek mindenért a hibás! Nem én mondtam neki, hogy rohanjon egy kocsi elé..
- Persze, könnyű magadról elhárítani a felelősséget! Csak így tovább, In Jung, gratulálok, gyönyörű vagy! - mondta Kyuhyun gúnyosan. Annyira gúnyosan, hogy fel akartam pofozni, de valamiért nem tudtam megtenni.
- Na jó, én most elmegyek. Gyógyulj meg, kérlek!
- Menj csak, nem érdekel! Ölelgesd tovább Leeteukot és bizonygasd neki, hogy szereted, miközben nekem hazudsz, hogy jobban szeretsz, mint egy barátot! Így van, In Jung, törd össze mindenki szívét, mert te csak ezt tudod! De Soo Youngot hagyd ki ebből - mondta, és ez annyira fájt, hogy dühömben tényleg felpofoztam. Úgy gondoltam, hogy nem érdekel, ezt most megérdemelte.
 - Nem érdekel, mit teszel, nem érdekel, mi lesz veled, innentől fogva hagyj nekem békén, Cho Kyuhyun. Meg fogod még ezt keserülni, hidd el.. Mindezek ellenére remélem, hogy teljesen felépülsz. Isten veled, engem többé nem látsz. És ha még egyszer meglátlak Soo Young közelében, hidd el, eltöröm a másik kezedet is! - fenyegettem meg, majd dühösen kicsörtettem a szobából. Mekkora egy utolsó bunkó! Többé nem fog se engem, se a lányomat látni, arra mérget veszek.
Mikor a folyosóra kiértem, minden erőm elszállt, a dühömet kétségbeesés és fájdalom váltotta fel. Zokogva kirohantam a kórház elé, és onnan futva indultam el hazafelé, miközben folyamatosan sírtam. Valahogy tudtam, merre megyek, és mire észbe kaptam, már otthon voltam. Egy bökkenő volt: nem volt nálam kulcs. Megpróbáltam átmászni a kerítésen, de megcsúsztam, és beestem a kerítésen..

Ryeowook

Mikor még mindenki azt kérdezgette, miért futott el In Jung, én rögtön utána rohantam. Tartottam a tempót, de egy idő után kicsit kifáradtam, és az utcánk előtt lefékezve megálltam pihenni. Mikor felnéztem, a látványtól földbe gyökerezett a lábam: In Jung át akart mászni a kerítésen, de megcsúszott, beesett az udvarra és valószínűleg beütötte a fejét a betonba. Rögtön odarohantam, és amikor láttam, hogy vér jön ki az orrából, rögtön hívtam a mentőket. Lediktáltam a címet, majd gyorsan In Jung után másztam, mert abban a pillanatban nem tudtam volna előszedni a kulcsomat. Nem mertem megmozdítani, mert nem tudtam, mi baja lehet. Remegő kézzel előhalásztam a kulcsom, kinyitottam a kaput és beengedtem az éppen érkező mentősöket. Egy ideig vizsgálták, majd megkértek, hogy álljak odébb. A mentőautóban arra utasítottak, hogy meséljem el, mi történt.
- Az egyik barátunk, Cho Kyuhyun kórházban van, és hozzá mentünk be.. Először In Jung ment be hozzá, majd nem sokkal később zokogva futott el a kórházból.. Én rögtön utána rohantam, és csak annyit vettem észre, hogy hazaszalad.. Kifulladtam, ezért megálltam az utca végén pihenni, mikor pedig felnéztem, azt láttam, hogy In Jung a kapun mászik be, de megcsúszik, leesik és beüti a fejét.. Úristen, hogy van? - szipogtam. Úgy látszik, rajtunk átok ül. Először Kyuhyun, aztán In Jung.. Ki lesz a következő?
- Értjük. Köszönjük, hogy elmondta ezt nekünk, sokat segített vele. Kérjük, ne érezze magát hibásnak, hiszen ön segített abban, hogy megtaláljuk még időben.
- De hogy van? - kérdeztem sokkos állapotban.
- Erről majd a kórházban tudunk helytálló információkat közölni. Addig is nyugodjon meg, minden rendben lesz.
Én viszont nem bírtam megnyugodni. A mentős hangjából éreztem, hogy megpróbálja elhitetni velem, hogy minden rendben van. Közben pedig semmi sincsen rendben.. Lehet, hogy meg fog halni? Nem, az nem lehet.. Hirtelen kitört belőlem a zokogás. Az út a kórházig körülbelül tíz perc volt, de én egy évezrednek éreztem. Az egyetlen reményem az volt, hogy még mindenki ott van. Mikor beértünk, még mindenki ott volt. Amikor elvitték In Jungot mellettünk, elszabadult a pokol..